Az ájulás

Hatodik osztály után túlestem a nehéz gimnáziumi felvételin. Dobogó szívvel mentem a Madách Gimi főbejáratához, hogy megnézzem a listát. Örömmel láttam, hogy a felvettek között vagyok. 

Elkezdődött a suli. 35-en zsúfolódtunk össze az osztályban. Rengeteg ember, és ezt a létszámot sikerült is 12.-ig megtartani.

Évnyitó. Rekkenő hőség. Az osztályok kettes sorban felállnak. Igazgató a pulpituson. Hosszú órákig tartó beszéd. Egyszer csak, az egyik sorból kidől egy gyerek, diákok, és tanárok cipelik ki a tömegből, a lába csak úgy lóg. Az egész suli nézi az eseményeket. Mindenképpen izgalmasabb látvány, hogy valaki elájult, mint az hogy az iskola már 140 éve működik, és hogy hány tanár ment el satöbbi....satöbbi.

Na ott, azon az évnyitón eldöntöttem, hogy én aztán sosem fogok elájulni.

Hát most már tudom, hogy ezek a sosem fogok.....nyilatkozatok általában nem jönnek be :)

Két évre rá évzáró. Az egész osztályunk - a többi 12-ő mellett-  felsorakozott a lebetonozott iskolaudvaron. 

Meleg volt. Nagyon meleg. A szél sem fújt. Csak álltunk , és álltunk, az uncsi beszédeket hallgatva. 

Egyszer csak azt éreztem, hogy valahogy labilis körülöttem a világ. Néztem jobbra, néztem balra, de egyre homályosabb lett minden. Aztán aranyos kis csillagok kezdtek összegyülekezni a szemeim előtt, és már annyian voltak, hogy nem láttam semmit, és elsötétült minden. És képszakadás.

Elájultam. :S

Pont azt tettem, amit sosem akartam. A sötétségből arra ébredtem, hogy lábam az égnek áll. Egy furcsa bajszos bácsi vigyorgott rám, miközben fogta a lábamat. Anyukám közeledett egy pohár vízzel. Én pedig azt éreztem, hogy mindenki engem figyel.....mit mondjak, ugyan abba a helyzetbe kerültem, mint amit azelőtt cikisnek tartottam. 

Röviden annyi történ, hogy miután minden elsötétült, majdnem eldőltem mint egy krumplis zsák, de pillanatok alatt ott termett az osztályfőnököm, és egy osztálytársam, és elkaptak. Aztán -mint két évvel ez előtt azt a másik gyereket - kivonszoltak  a tömegből. A lábaim csak úgy lógtak a földön, és húztam magam után őket. Az egész suli nézte az eseményeket. 

De mint tudjuk, ha van egy kis citromunk, akkor jobb ha limonádét csinálunk belőle.

Ebben a sztoriban mi a limonádé?

Hogy legalább ez az évzáró sem volt unalmas. :D

A kacsa - mese

Egyszer volt, hol nem volt, távol a Balaton partján élt egy vadkacsa. Úgy igazán semmi különös nem volt rajta, egy dolgot kivéve. A szívét. Ugyanis akár hányszor emberek érkeztek a partra, valami ellenállhatatlan vágyat érzett arra, hogy a közelükbe menjen. Eleinte leküzdötte kíváncsiságát, és úgy viselkedett, mint ahogy egy kacsának kell. Úszkált a nádasban, hol előbukkant, hol ismét eltűnt, le-le bukott a hínarasba lakmározni, de mindig szemmel tartotta az embereket. Figyelte hogy mit csinálnak. 

Azt látta, hogy furcsa, ezüstösen csillogó anyagokból kenyerek, és egyéb ismeretlen harapnivalók kerültek elő. Az emberek jó ízűen lakmároztak, közben nagyokat nevettek. Gyerekek is voltak mellettük, akik vidám kacagások közepette futkároztak körülöttük.

Egy ideig az állat csak nézte, nézte, és vágyakozott. De  nem bírta tovább.

Odaúszott a parthoz, és kitotyogott a vízből.

Lassan, óvatosan közeledett, és megbújt az egyik bokor mögött. 

Innen figyelte az eseményeket. Egy újabb kis csapat érkezett a társasághoz, és leterítették törölközőiket.

Meleg volt. A nap tüzesen sütött. Tökéletes idő volt ez a strandolásra. 

Az újonnan érkezettek is kifeküdtek a napra. Minden nyugodt volt, és békés. Csak a fel-fel harsanó kacagások szakították meg a Balaton békés csendjét.

Itt volt a pillanat. A vadkacsa előbujt rejtekhelyéről, és közelebb totyogott. Mikor látta, hogy nincs veszedelem, még közelebb ment. A kisgyerekek észrevették, és körbeállták. Meg akarták fogni. 

Persze a kiskacsa is megijedt. Próbált menekülni, ahogy csak bírt. De sarokba szorították. Végül nem volt mit tenni, szárnyra kapott és visszarepült a Balatonba. 

Egyszerűen nem értette. Hogy lehet ez, pedig ő olyan kedvesen közeledett. Talán az lehet a gond - gondolta - hogy nem értenek a nyelvemen. Pedig én köszöntem....azt mondta háp-háp....ennél illendőbb nem is lehettem volna.

Talán majd egy kicsit később odamegyek - gondolta.

És úgy is tett. Újra kirepült a partra. Sikerült sokkal közelebb férkőznie a gyerekekhez, de az egyik egy bottal elkezdte üldözni, és kergetni, a bot suhintása el is érte a hátát, így másodszor is elrepült.

De nem adta fel a kismadár. Harmadszor is megpróbált barátkozni. 

Ekkor valami történt. Egy nagyobb ember elvett azokból az ételekből, amiket a társaság evett, és apró darabokat tépett belőle. Aztán megkínálta egy-egy morzsával a bátor kiskacsát.

Végre- mondta magában a kacsa- megértjük egymást. És még abból a finomságból is kapok. 

Ahogy látta, hogy ilyen kedvesek az emberek, egyre közelebb, és közelebb ment, közben nyelte a kenyérdarabkákat....mint kacsa a nokedlit. Végre. Barátokra talált.

Az a legérdekesebb az egészben, hogy én is ott voltam. Láttam teljesen közelről. Feküdtem a törölközőmön, és a bátor állat fél karnyújtásnyira volt tőlem. Rá is lépett a törölközőmre. Sosem találkoztam még ilyen kedves állattal. Belopta magát a szívembe egy pillanat alatt. Nem is engedtem, hogy többet bántsák, vagy elhessegessék. Mikor jól lakott szépen visszatotyogott a vízhez, és beugrott a habokba. 

Többet nem láttam, de azt megtanultam tőle, hogy a kitartás győzelemhez vezet.

Itt a vége fuss el véle. :)

legalább ilyen szép volt :)

Esküvői bakik

Nos kedves olvasó, nem tudom, hogy te már érezted-e azt, hogy miért pont veled történik valami, és nem mással.


Ezt én is elmondhatom magamról, csak hogy a helyzetet azt súlyosbítja, hogy velem mindig az esküvőkön történik valami. Már kezdtem elfelejteni eme jó szokásomat, de most szombaton ismét esküvőn voltunk, és ismét  sikerült valamit ügyetlenkednem. Szerencsére a mostani inkább vicces volt mint cikis (A lagzi c. bejegyzésben találhatod), de a korábbiak cikisebbek voltak.
Két emlékezetes eseményt szeretnék elmesélni, hozzátenném, hogy mindkettő több mint 3 éve volt már....szerencsére:


No.1.
Kaposváron egy kedves ismerősünk házasodott. 
Budapestről utaztunk le. Nagyon szép volt az esküvő, a menyasszonyon minden olyan dísz és csecsebecse megtalálható volt, ami kell egy ilyen napra. Még zenéltünk is az esküvőn. Aztán jött amire minden esküvőn úgy várok......a fogadás. Végre, kaja.
A teljes násznép felvonult az erkélyes emeletre, ahol asztalok roskadásig terítve mindenféle finomsággal. Egy ideig ettünk, aztán úgy gondoltam, hogy megnézek egy másik asztalt, hogy ott milyen ételek vannak. 
Ahogy át akartam sétálni az egyik asztaltól a másikig, megcsúsztam, és ott a teljes tömeg közepén, mindenki szeme láttára lespárgáztam a földre, kezemben egy tányérral. NAGYON CIKI VOLT. Mint minden ilyen helyzetben, elkezdtem nevetni :) aztán persze odaugrottak hárman, hogy felsegítsenek. Alig vártam, hogy kereket oldjak. 


No.2. 
Budapest egyik külső kerületében ismét esküvő volt, egy másik ismerősé. Már gondolatban készültem, hogy óvatos legyek, nehogy valami megint történjen. Az esküvő nagyon szép volt, mint a menyasszony és vőlegény is. Aztán ismét jött a legjobb rész, a fogadás. Itt svédasztalos fogadás volt. Csak az volt a hiba, hogy nem voltak asztalok, így mikor az ember megszedte a tányérját, igyekezett visszajutni a helyére, és az ölében , vagy egy széken megenni az ételt. Nos, én is ezt tettem, csakhogy a helyem túl bent volt a sor közepén, és már sokan a szélén leültek. 
Nem volt mit tenni, próbáltam a tányérommal az emberek előtt visszaegyensúlyozni (magassarkúban!!!) a helyemre. De jaj......elveszítettem az egyensúlyom, és jaj...........beleestem egy nagy termetű férfiember ölébe. Persze, jó ciki volt megint, és jó szokásomhoz híven, nevettem egy nagyot, és bocsánatot kértem, hogy csak úgy odahuppantam. :)
Jobbnak láttam valahol távolabb leülni a tett helyszínétől. 


Most ennyi, de ha még egy eszembe jut, akkor bővítem :)

A lagzi

Különleges volt a mai nap. Már a reggel készülődéssel kezdődött. Hajmosás, hajszárítás, sminkelés. A fiúk jöttek sorra - mint megbízható stílustanácsadójukhoz- hogy melyik inget, nyakkendőt, és nadrágot vegyék fel. No és persze, hogy vegyenek- e alsó trikót, a nagy melegre való tekintettel.

Eljött a dél, és legszebb ruhánkba felöltözve elindultunk a gödörhöz közeli templomba.
Kedves nagynénénk esküvője volt, nagy meglepetés, hogy férjhez ment, de örömteli pillanat is.
Miután bementünk a templomba, összepróbáltuk még egyszer utoljára a pahebelt, amit bevonuló zeneként játszottunk.

Majd jött a násznép, és az esküvő. A bevonulás jól sikerült, a fogadalomtételt jó volt hallgatni.

Majd a közeli téren fogadták a gratulációkat. Aztán jött a lagzi. Igazából csak ezt vártam, mivel már olyan éhes voltam, mert egész nap semmit sem ettünk.
Mikor megérkeztünk a Várba, a városházához kiszálltunk a kocsiból.
Egy fényes, kék ruha volt rajtam, amit még anyukámtól örököltem, és az anyagos ládában találtam meg. Ehhez egy ezüst övet vettem fel, és ezüst cipőt, amit még az Eszter nővérem esküvőjére vettem, 1500 ft-ér egy kínaiban...... olcsó volt, de olyan hollywoody :)

SZóval, mikor megérkeztünk, nagyon fújt a szél, s a szoknyámba belekapott. Repült fölfelé.....mint Marylin Monroe-é :), alig tudtam összeszedni valahogy. Aztán megjelentek a rokonaink. Én teljes erőmmel azon voltam, hogy a szoknyámat valahogy leszorítsam....közben be akartam zárni a kocsi ajtaját, de sikerült a ruhámat is bezárnom. Tejes káosz, persze mindig csak velem fordul elő ilyen az esküvőkön.

Végre elkezdődött a lagzi. Még pohárköszöntő, meg beszéd, nagypapa verse, aztán végre kajaaaaaaaaaaaaaaaaaaa :D

Hagymás tepsis krumplit ettem rántott sajttal, és rántott karfiollal, tartár mártással. Előételnek egy hortobágyi húsos palacsintát, desszertnek pedig utánozhatatlan túrós rétest.

Ezek után alig bírtam megmozdulni, pedig beindult a keringőzene.......és hát annyira szeretek táncolni.......bár nem szoktam ilyen rendezvényeken......de ezt most nem lehetett kihagyni......aztán jött egy pár abba szám, meg vidám zenék......és az estét egy népi zenekar koronázta meg, úgyhogy az esküvői vacsora pillanatok alatt táncházzá alakult át. A legjobb természetesen mindig a csángó tánc.....ezt úgy sem tudnám leírni, hogy miért, szerintem érdemes kipróbálni. Elhatároztam, hogy az én esküvőmön is addig lehet majd ropni, ameddig akarják.....és élő zenekara lesz :D
Nos szólt a nóta, zengett a dal, egész este, fél 11ig táncoltunk. :)
Aztán meghallottuk a hírt, hogy a várban parkolni igen költséges.....fél óránként 450 ft.......voltunk fent vagy 5 órát :S

Már kezdtünk beletörődni, hogy a ma esti esküvő egy vagyonba fog kerülni, mikor is az egyik pincér csak mellékesen megjegyezte, hogy csak úgy lehet megúszni ha az ember piócázik. Rátapad egy taxira, vagy egy buszra, és kislisszan a sorompón....hozzátette: "legtöbbször rácsapódik a sorompó, csak néha sikerül"

Itt volt a nagy lehetőség, csak egy taxit kell találni, és láss csodát, a következő kanyarnál pont elénk került egy ilyen típusú gépjármű. Robi azonnal, teljes gáz, és rátapadt, mint a sztrádán a menő kocsik, mikor le akarnak szorítani. A taxi előtt is gurult egy kocsi. Közeledtünk a sorompóhoz.....a torkomban dobogott a szívem. Az első kocsi odaillesztette a kártyáját a leolvasóhoz, és kinyilt a sorompó. Persze a taxis is úgy tapad mint mi. Teljes gázzal mind a három autó kiszáguldott a sorompón. Megúsztuk. Kijutottunk. Úgy néztünk ki mint három összeragasztott vasúti kocsi.....oly hihetetlen volt, hogy megúsztunk 5000 ft-ot, és sikerült, hogy még sokáig követtük a taxit,míg rájöttünk hogy másfelé kéne menni.

Csak annyit mondanék még, hogy EZ EGY JÓ NAP VOLT, és nagyon szeretem az esküvőket. Bárkiére szívesen elmegyek, ha meghív. :)

Legfinomabb: a túrós rétes
Legszebb: a templom, és dekoráció, no meg a menyasszony és vőlegény
Legizgalmasabb: a várból való menekülés
Legjobb: csángó tánc, és az öcsém mint táncpartner :)

mi játszottuk a bevonuló zenét

Ambrus, a csodás táncpartner :)

az arannyal gazdagon díszített templom

a friss házasok

ezt ettem

a legfinomabb rétes

a köszöntő aperitíf

Marylin Monroe szoknya

nagypapám, nagy táncos

egész este ropta az ifjú pár

a menyasszony és unokatesói

dekoráció

tánc

Te hol bankolsz?

Az elkövetkezendő időkben remélem, hogy sehol....mivel ma annyit bankoltam, hogy teljesen lefárasztott. Amint kijöttem a bankból, úgy megéheztem, hogy sajnos meg kellett lepnem magam egy meggyes sütivel :) . 
Szóval, el kellett intézni pár dolgot. Azt hittem, hogy ezek a banki folyamatok gyorsan mennek, de tévedtem. 
Majdnem két órát ültem az ügyintézővel szemben, aki kattingatott ide- oda a gépén, bár azt senki sem látta, hogy mit. Aztán eljött az oly régen áhított pillanat. Aláírhattam azt a lapot, amiért oda mentem. 

Más. 
Ma délután jött az ihlet :), és sütöttem. Elővettem a Váncai süteményes könyvemet, és kinéztem egy kívánatos ünnepi pite receptet. 


Amúgy csak mellékesen megjegyzem, hogy élmény ezt a receptkönyvet olvasni, mivel minden recept mellé rajz társul az adott süteményről......csak egy a hiba, hogy minden süti rajz ugyan úgy néz ki......tehát sose tudhatja az ember, hogy az igazi hogy fog festeni. :D


Nos elkészült a fahéjas-almás és meggyes pite. Mint a nagykönyvben szépen megszurkálva, aranybarnára sütve. Sajnos nem én tévedtem, hanem a recept....mivel kevés volt a cukor a tésztában. Mintha éreztem is volna egy kis belső hangot, hogy "tegyél bele többet"......de hű akartam maradni a könyvhöz....legközelebb nem teszem, hanem hallgatok a kis hangra :)


A másik egy igazán jó recept, ami be is vált. 
Sajtos pogi: de olyan finom hogy nem lehet abbahagyni.


Arra jöttem rá, hogy nehéz jó receptet találni, így ha találok egyet, akkor az biztos egy ideig sláger lesz otthon :) és nem is süthetek mást. Aztán eljön a pillanat, mikor ráunnak. 
Így volt ez a brownie-al, az amerikai fahéjas-almás tortával, az áfolya lekváros muffinnal stb. már várom, hogy mi lesz a következő


de most jöjjön a recept:


1/2 kg liszt
1/2 kg túró
1/2 kg vaj
1 tojás
sóóóóóó, amiből én mindig keveset rakok bele :D


tetejére sajt, ki hogy szereti én rengeteggel 
mert a sajt a kedvenc eledelem :)
sajtból sosem elég. 
és a sajt nem dísz a makarónin, inkább makarónis sajtot szoktam enni, mint sajtos makarónit :P

A Farm - esti mese

Egyszer volt hol nem volt, messze messze, távol a nagy várostól, a puszta közepén volt egy farm. Egy idős házaspár tulajdona. Ezen a farmon állatok sokasága élt békésen. Volt itt kecske, pulyka, kacsa, liba, tyúk, csirke, kakas, bárány, ló, tehén, és volt egy nagy szőrös kutya, kinek folyton lógott a nyelve, összenyálazva bundáját, és farkát megállás nélkül csóválta. Így az ember sosem tudta eldönteni, hogy barátkozni akar-e éppen, vagy védi a farm népét. Mert bizony ez volt a kutya fő feladata. Berdi - mert így hívták a házőrzőt- tisztességesen ellátta munkáját.
Sosem volt rá panasz. Ha egy egy bárány el akart kóborolni, visszaterelte a farm biztonságába. Ha a kecske megéhezett a veteményesre, és suttyomban legelészni kezdett, Berdi azonnal véget vetett a lakomának, és visszakergette a szénához az éhenkórász kecskét. Rendet tett a perlekedő tyúkok között, és lerögzítette, hogy mindegyiknek ugyan olyan szép csirkéje van. Bíztatta a tehenet, hogy ne búsuljon, hiszen ő a leghasznosabb állat a farmon. Minden reggel hatkor meghúzta a hétalvó kakas farkát, ki erre nagy kukorékolásba kezdett.


Berdi boldogan élt kis birodalmában, és úgy érezte hogy az élet nem is lehetne ennél szebb......mígnem egy nap a gazdaasszony egy nagy lefedett kosárral érkezett a kertbe.

Berdi farok csóválva ment oda, gondolván, hogy neki majd csak megmutatja, hogy mit rejt a kosár.
- Vajon mi lehet benne- kérdezte a tehén.
- Biztosan egy fej káposzta,vagy saláta nekem...mek-mek-mek....- reménykedett a kecske
- beeeee.....beeeeeeeeeekukkantok ebbeeeeeeee a kosárbeeeeeeeee - bégetett a bárány, és elindult a gazdasszony felé.
De a gazdasszony hirtelen leszedte a kendőt a kosár szájáról, és letette a földre. Berdi beledugta az orrát. Egy fekete nagy puha szőrpamacs volt benne. Ami szuszogott. És dorombolt. Berdi elkapta a fejét, mert már tudta, hogy mit hozott a gazda.

- Egy macska- szólt megvetően. És odébb állt.
A többi állat kíváncsian figyelte, hogy milyen is lehet a macska, hiszen ők ez előtt sosem találkoztak ilyen állattal.


A cicus nagy kényelmesen kinyújotta lábait, és puha léptekkel kijött a kosárból. Rögtön észrevette a kutyát és felé vette az irányt. Elvonult kélyesen a kutya orra előtt, és felemelt farkával megcsiklandozta annak orrát, úgy hogy Berdinek azonnal trüsszentenie kellet.

-Úgy - szólt a gazdasszony. Mostantól Cirmi veletek fog élni az udvarban. Ő fogdossa majd össze a kóbor egereket, akik lassan ellepik az egész tanyát. Aztán rendesen viselkedni- koppintott Berdi orrára, mert látta, hogy az nem fogadja szívesen az új vendéget.

-Nos- kezdte a macska, miután a gazdaasszony eltűnt a  házban.
- Nos mi- válaszolt kelletlenül Berdi.
- Nos ezentúl ketten fogjuk irányítani ezt a kis birodalmat. Hallottad mit mondott a gazdasszony. Én fogom az egereket, ami a legelőkelőbb feladat az udvarban, te pedig csak hajkurászd tovább ezeket a nagy jószágokat.
- Ez az én udvarom, és az én birodalmam. Te csak most érkeztél, és máris parancsokat adsz.....méghogy a legelőkelőbb feladat az egérfogás. Na majd én megmutatom, hogy nem nagy durranás....csak figyeld kisbarátom. - és azzal Berdi megindult hogy becserkésszen egy szürke kis egeret.

Talált is egyet a fészer oldalában, de akárhogy próbált meglapulni, és villámgyorsan lecsapni, valahogy az egér mindig gyorsabb volt. Cirmi távolabbról, gúnyos tekintettek követte az eseményeket.

A gazda és felesége nem sokkal később elhagyták a házat. Csak az állatok maradtak ott. Berdi elérkezettnek látta a pillanatot arra, hogy a házban levő egerekkel leszámoljon.
Ha már bent nincs egér, az már megkönnyíti a munkáját, hiszen kint könnyebb elkapni.
Ahogy belépett a házba, óvatosan támadó állást vett fel, mert az ebédlőasztalon, ahol még ott volt az ebéd maradványa, egy egeret pillantott meg. Nem habozott, rávetette magát. De sajnos elvétette, és a gazda frissen festett kerítésléceire, és a mellette levő festékekre ugrott rá, amelyek éppen elől voltak. A festék teljesen kifolyt. Berdi bundája is csurom festék lett. De ennél nagyobb baj volt, hogy a padlóra kifolyt szép zöld festékbe folyton belelépett, és távozása után élesen látható nyomokat hagyott.
Délután, mikor hazajött a gazda nagy haragra gerjedt, a felfordulás láttán, és kitiltotta Berdit a házból. A pórul járt házőrző kutya szégyen szemre elkullogott a közeli szekérhez, és a kerék árnyékában leheveredett a fűbe.


Cirmi is bánta már, hogy ilyen nagy bajba sodorta a legbátrabb kutyát a vidéken. Tudta, hogy ő sosem lenne képes ezt a sok állatot kordában tartani. Ezért is volt olyan pökhendi találkozásuk alkalmával. Igazából irigyelte Berdit bátorságáért, és azért, hogy minden állat annyira szereti.

Cirmi odasomfordált a szekérhez. Csak nézte a nagy kutya bús szemeit, és nagy nehezen megszólalt:
- Ne haragudj, Berdi. Tudtam, hogy nem fogod elkapni az egereket, mert rettentő gyorsak, még én sem tudom mindet elkapni. Azért bosszantottalak, mert igazából.....igazából olyan szeretnék lenni mint te. Bátor, és erős, aki nem fél semmitől, aki megvédi a kisebbeket, és terelgeti a bárányokat. Én meg csak az egérfogáshoz értek.
Amint hallotta Berdi ezeket a szavakat, meglágyult a szíve, és nem is haragudott a kis macskára. Rájött, hogy már az elején szeretettel kellet volna fogadnia az új jövevényt, mint ahogy fogadta annak idején a kiskacsát, és a kecskegidát is. Hiszen mindegyiküket ő pásztorolja, neki kell megvédenie az udvar békéjét, és nyugalmát.
- Elismerem....- vakkantott a kutya - egérfogásban elleshetnék tőled néhány fortélyt. Kössünk egyességet. Ha megszabadítod az udvart, és a házat az egerektől, gondoskodom róla, hogy minden nap friss meleg tejet kapj kiflivel.
Cirminek tetszett az ajánlat, és azon nyomban neki is látott az egerészésnek.

Innentől kezdve helyre állt a farm békéje. És meglepő módon Cirmi és Berdi a legjobb barátok lettek. Délutánonként együtt hűsöltek a nagy szekér árnyékában.

Aki nem hiszi, járjon utána
Itt a vége, fuss el véle.

Zene a léleknek - egy stúdiós nap eredménye

Már majdnem hogy két hete történt, mikor egy nagyon meleg hétköznapon kicsi Ambrus öcsém és nővérem apukám és anyukám bevonultak a stúdióba. Mondhatom, ez egy igazi családi vállalkozás. Mindenkinek meg van a maga feladata. Szóval egy új cd-t vettek fel, aminek a címe: Csodaszínek.

Nos, miután megvolt a hanganyag (amiben én is szerepeltem)....máris jött a háttérzene felvétele.

Ilyen esetekben mindig nagy dilemmában vagyunk, hogy vajon milyen zenét is játszunk. Szerencsére nálam volt a fuvolám, és ott volt a zongora is, a hangszerek adottak voltak.

Kb egy éve írtam egy kis melódiát zongorára. Csak úgy jött a dallam. Sokszor játszottam otthon....felajánlottam hát a nemes cél érdekében, hogy játsszuk fel ezt.

Miután megbeszéltük hogy melyik résznél mit fogunk játszani, el is kezdtük.
Elsőre sikerült a felvétel. Nem kellett ismételni, és ráadásul nagyon is szép lett. :)

Ha nem hiszed, hallgasd meg:

http://www.youtube.com/watch?v=O9o4eoYZuAE

http://www.youtube.com/watch?v=DTZUqR_Cc1s&feature=related

Nekem ez a kedvencem :

http://www.youtube.com/user/The4dujdimenzio#p/u/6/LS9QdIiHE_w

http://www.youtube.com/user/The4dujdimenzio#p/u/4/hLKxFnRyjs0

http://www.youtube.com/user/The4dujdimenzio#p/u/7/GqmsF323iqA

Az Új vendég - esti mese

Egyszer volt, hol nem volt, messze-messze, magas hegyeken túl volt egy erdő. Fái sűrűn nőttek. Ha a szél felkerekedett, hangos sustorgással lengedeztek. Az erdő közepén, amely védve volt minden vihartól, és veszedelemtől volt egy tisztás. A fű itt smaragd zöld színben játszott, és reggelente a fűszálakon friss harmatcseppek csillogtak. Egy patak csordogált keresztül a tisztáson. Folytonos csobogása már a természet részévé vált.

Éjszaka volt. A csillagok fénye világított , mint ezernyi csillám úgy szóródtak szét az égbolton. Itt ott egy egy surranó állat körvonalát lehetett látni. Egy felhő mögül előbukkant a hold, és fényével bevilágította az egész erdőt.  A fény elegendő volt ahhoz, hogy lássuk, amint az állatok királya, a dús sörényű oroszlán puha tappancsaival fellépdelt a tanács sziklájára. Hirtelen elbődült. Érdes hangját a hegyek visszhangozták. Vijjogó madárhangok és szárnycsapkodások hallatszottak innen-onnan, madarak röppentek fel fészkükről. A sötét erdőből egymás után jöttek elő az állatok, és a hold fényében felismerhetővé váltak. Az oroszlán méltóságteljesen várakozott a tanácskozás szikláján, várva, hogy az erdő népe megérkezzen. Ott volt már a vaddisznó család, a nyulak, sünök, pockok egerek népe. Az őzcsalád, a barnamedve, a farkas falka vezére, a borz, a párduc, az ürge, rókakoma, és sokan mások akiket már nincs idő felsorolni.


Nos a tisztás megtelt állatokkal. Mikor az oroszlán látta, hogy mindenki megérkezett, mély hangon szólt népéhez.:
- Kedves barátaim- kezdte- köszönöm hogy eljöttetek ezen a kései órán. De okvetlenül tudatnom kell veletek, hogy holnap egy új vendég fog érkezni az erdőbe. Messzi vidékről hívtam meg, ezen a vidéken ő lesz az egyetlen. Nos más mint mi. Most hát azért figyelmeztetek mindenkit, hogy fogadja szívesen, és szeretettel, különben az ellenszegülő királyi haragommal fog találkozni. Jámbor állat, ki nagy örömmel érkezett hozzánk. Ennyi a mondandóm, és most eredjetek, és ne feledjétek szavam.- ezeket mondta az oroszlán, és hogy nyomatékosítsa szavait, még egyszer kitátotta rettenetes pofáját, és elbődült. Az állatok megremegtek a visszhangos oroszlánordítás hallatán. Majd csapatokba verődve, szépen mindenki hazatért a vackába, hogy az éjszaka hátralevő részét alvással töltse.

Másnap reggel nagy zsibongással ébredt az erdő. Mindenki lázban égett. Minél hamarabb meg akarták ismerni az új lakót. A tisztás melletti dombon levő barlangot kapta meg a király barátja. Elsőként a varacskos disznóné és neveletlen gyermekei jártak arra gombát gyűjteni.

Ekkor meglátták az új szomszédot. Hatalmas tappancsai voltak, homokszín bundája, vastag, erős farka, és különleges erszénye a hasán. (igen egy kenguru volt).
A varacskos disznó gyerekek még sosem láttak ilyen furcsa állatot, és azon nyomban hangos röfögésbe kezdtek. A disznómama alig győzte csitítani kicsinyeit, akik kicsúfolták a szegény kengurut.
- Micsoda nagy lábai vannak. És nézd, mi az ott a hasán? Talán egy úszógumi? - így gúnyolódtak a kenguruval.


Szegény kenguru csak nézett nagy szemeivel, és nem szólt semmit. A varacskos disznó mama - aki önmaga is alig bírta visszafolytani a nevetését - elterelte a kicsinyeit a domb túloldalára.
Nem sokkal ez után megérkezett a nyúl. Egy nagy répát cipelt a mancsában és vidám mosollyal tette a kenguru lába elé.
- Tessék pajtás- mondta - mi hasonlóak vagyunk. Neked is nagyok a lábaid, és sokat tudsz ugrálni, mint én.
Ekkor  nagy örömében a kenguru is megszólalt. - Köszönöm kedves nyúlpajtás- szegénynek olyan rekedt és rút hangja volt, hogy a nyúl azonnal hangos hahotázásban tört ki.
- Hahahaha, ilyet még nem hallottam, hogy neked milyen vicces hangod van - kiáltotta, és elugrándozott.

A kenguru egyre bánatosabban nézett, és már azt gondolta hogy visszakullog barlangjába, mikor megjelent a szívárványszínű pillangó. Szárnyai csillogtak a nap fényében, és olyan szép volt, hogy a keguru csak ámuldozott.
- Kedves kenguru- mondta légies hangján a pillangó- gyere velem, mutatok neked valamit.
- Jó- mondta  a kenguru, és engedelmesen követte a pillangót.

Nem sokára oda értek a patak forrásához, ami egy hatalmas vízesés volt. A víz nagy magasságból zubogott alá. A vízesés két oldalán hatalmas málnabokrok nőttek, amelyeken mézédes málnák sokasága várta az arra éhes állatokat.
- Kérlek kóstold meg ezt a finom csemegét- szólt a pillangó, ez az erdő legszebb helye, és most már ez a te helyed is.
- Köszönöm kedves pillangó- mosolygott a kenguru, és megkóstolta a málnát. Életében nem evett még ehhez hasonló csemegét. Édes volt, és lédús, emellett ropogott is a foga alatt. Ahogy ott málnázott, balra tekintett, és  a vízesés másik oldalán meglátta a nagy barna medvét, aki ugyanúgy falta a málnát.
-Szervusz - üdvözölte vidáman a kenguru a medvét
-Isten hozott nálunk- felet a medve- ez a kedvenc helyem, de szívesen megosztom veled. Málnázhatunk itt együtt


És úgy is lett. Attól kezdve minden nap együtt málnázott a medve és a kenguru. Sok állat szeretettel fogadta az új jövevényt, de néhányan az oroszlán intelmei ellenére sem kedvelték, és ha lehetett gúnyolták a háta mögött.

Egy nap a sok tavaszi eső következtében  átszakadta a hegyen lévő gát. És a víz hatalmas robajjal zúdult alá, bele a patakba. A patak pillanatok alatt megduzzadt, és elárasztotta az erdő egy részét. A kis állatok menekültek,  de a víz egyre jobban emelkedett. Az erdő legmagasabb pontja, pont ott volt, ahol a kenguru barlangja állt.


Az állatok egymás után érkeztek meg a domboldalra, és kérték a kengurut, hogy engedje be őket barlangjába, és adjon nekik menedéket.
A kenguru mindenkit szeretettel és készségesen befogadott. Mindenkit. Bizony még a gúnyolódó varacskos disznó családot, és a nyulat is, aki oly csúnyán kinevette. A kenguru nem nézett arra, hogy ki mit tett vele korábban, hanem szerette az állatokat, és mindegyiket befogadta. Lassan megtelt a barlang az erdő népével. Az utolsók között érkezett az Oroszlán. Mancsát a kenguru vállára tette, és ezt mondta:
- Köszönöm barátom. Tudtam, hogy te mindig jól fogsz dönteni. A nehéz időben segítségünkre voltál.
Ekkorés megszólalt  a lelkiismeretük azoknak az állatoknak,  akik egész idáig bántották a kengurut, fájt a szívük. Egymás után mentek oda  a kenguruhoz bocsánatot kérni, aki persze örömmel megbocsátott  mindegyiknek.

Nem sokkal ez után a nap sugarai felszárították, és a szomjas föld beszívta a sok vizet. Hogy ne legyen még egy ilyen baleset, a kenguru és a medvekoma elmentek a gáthoz, és hatalmas kövekkel jól megerősítették, a sérült helyet helyrerakták, nehogy még egyszer elárassza a víz az erdőt.

Az állatok hatalmas tapssal üdvözölték a visszaérkező kengurut. Már mindenki hálás és boldog volt, hogy ez az állat az ő erdejüket választotta otthonául.
A kenguru pedig ezzel az egy tettével az egész erdő barátságát elnyerte.

Sose feledjétek, hogy ha valaki bántóan, és gonoszul cselekszik veletek, jóval válaszoljatok neki, hiszen a gonoszt jóval lehet meggyőzni.

Itt a vége fuss el véle.

Nyár

Most nyáron volt egy kis időm fotózni, így hát körbenéztem a kertben, hogy van e valami érdekes látnivaló.....nos találtam párat :)